ISKOLÁNK TEVÉKENYSÉGE:                

ISKOLÁNK / Credo / KÉTPÓLUSÚ: Az első pólus a SZABADISKOLA RÉSZ melyben önálló KERÁMIA STÚDIÓ és GYEREK ALKOTÓMŰHELY /7-14évig / is működik, vár minden olyan érdeklődőt felső korhatár nélkül aki nyitott, kísérletező kedvű, kíváncsi alkat, izgatja a szellemi kaland és meg akar ismerkedni a festészet, rajz, szobrászat és a kerámia technikáival./galéria /

.A másik pólus, INTENZÍV FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ a közép és felsőfokú művészeti intézmények minden szakára és minden olyan közép és felsőfokú intézménybe ahol a rajz/anatómia is/, a festészet/színelmélet is/ a szobrászat vagy a kerámia a felvételi követelmény része. /galéria /

Mindenki egységesen magas szinvonalú képzésben részesül.A felvételi vizsgára készülő a jelentkezés szakának megfelelő, speciális oktatást kap.Az első alkalommal szakmai lapot veszünk fel,melyben rögzítjük a jelentkezés szakának megfelelő követelményeket,ami alapján egyénre szabott felkészítés, oktatás valósítható meg.

Tekintettel az egyedi, személyre szabott tantervekre ,iskolánkba a beiratkozás nem időpontokhoz kötött, hanem folyamatos.

Az iskola művészeti vezetője ismert képzőművész, vezetésével 20 éve működik művészeti iskola,felvételi előkészítő,oktatási koncepcióját a közép és felsőfokú intézményekbe felvettek magas aránya fémjelzi.


Tanmenetünk megismertet az emberi közlés formáival, fokozatosan juttatja el az itt tanulókat az ábrázoló művészet formáihoz és stílusaihoz.

Megismertet a vizuális és képi nyelv kifejező eszközeivel, a jelekkel, a fogalmi jelentésekkel, a technikák felismerésével és alkalmazásával, tartalmaz önismereti feladatokat is.

Személyes utak bejárására bátorít, foglakozik a megközelítés és befogás problémájával, segít értelmezni, tanítani, művészettörténeti ismeretekre épít és kiemelten foglakozik a kortárs vizuális művészetekkel és annak képi nyelvezetével. Fejleszti az önálló gondolkodást, az értékítéletekre való képességet, szelektív, kritikus gondolkodást, az alkotásra való képességet.
Az oktatás egyik legfontosabb szempontja: valahonnan- valahová eljutni, az ismeretanyag fokozatos egymásra építése.

Kéthavonta előadások, beszélgetések, vetítések ismert, meghívott előadókkal, igény szerint.Egész évben rendszeres művészettörténeti oktatás, a felvételik elott 2-3 hónappal intenzív kortárs művészettörténeti oktatás, vetítésekkel, érdeklődés szerint .

Rendszeresen tartanak az itt tanító oktatók közös korrektúrát és időnként egyetemi tanár bevonásával, konzultációt.

Iskolai évzáró bemutató kiállítások különböző helyszíneken.
(pl.2oo8.Matrica Múzeum-Százhalombatta, Karinthy Szalon Budapest,
Művelődési ház-Akasztó stb)

Tanmenet teljesen kezdők részére:

I. A képi eszközök elsajátítása

1. Kompozíció (kompozíciós feladatok)
2. Szerkezet
3. Ritmus
4. Tónus
5. Pont, vonal, folt- vizuális és fogalmi értelmezések.
6. Sík és tér, térformák
7. Textúra, faktúra
8. Arányok
9. Egyensúly

Konkrét feladatok:

Kockológia
Drapéria rajz
Különbözo térformákra helyezett drapéria rajza
Gipsz arc részletek, vonal és tónus rajza
Koponya tanulmányok
Gipszfejek tanulmányrajza
Élofejmodell utáni rajzolás
Krokizás: Mozdulatfejek (tengelyek, nézopontok és értelmezorajzok)

II. Színelmélet alapjainak elsajátítása.

(Színgyakorlatok: monokróm, komplementer kontrasztok, szimultán kontrasztok, hideg és meleg színek, tiszta színek és tört színek és ezek színarányainak keveredése szerinti beállítások, színek pszichológiai hatása)

III. Anatómia oktatás

Csontváz: emberi és állati tanulmányok, csontváz arányai, szerkezete és befoglaló formák szerinti értelmezorajzai.
Modell utáni krokizás, majd ezekbe a mozdulatrajzokba a csontváz értelmezorajzának elkészítése.
Izomtan: krokizás, mozdulatrajzokba belerajzolni a felületi látható izmokat.

IV. Aktmodell utáni rajzolás: Tanulmányok, (tónusban, vonalban, foltban, gesztusokkal értelmezett rajzok)

V. Kreatív feladatok, melyeknek lényege, az önálló gondolkodás fejlesztése a kísérletezés, a szabad asszociáció, vizuális játékok, új kontextusok megmutatása melyek a konvenció ismerte nélkül nem jönnének létre.

Collage-décollage, frottage, montage, stílus gyakorlatok és

Transzformációs feladatok:

értelmező rajzok, jelentésváltoztatás, arány és lépték váltás, síkból térbe váltás alapismérvei, színátalakítási feladatok, sokszorozás, kiegészítés, mikro és makro tér, nézőpontváltás, negatív-pozitív játékok, fotóátalakítási feladatok, vonal, folt, szabad asszociációs feladatok, tárgy- tér átalakítás, memóriafejlesztés, emlékezet rajzok.

Önismeret fejlesztő kísérleti feladatok: önéletrajz- térépítmény, tárgy önarckép, önarckép sokszorozás stb.

VI. Nyári alkotótáborok: (ált. 10 napos, változó helyszíneken)
Természeti környezetben több lehetoség nyílik, sokféle technika kipróbálására, szabad térben térértelmezési és térátalakító feladatokra, land-art munkák akár egyéni, akár csoportos létrehozására, melyeknek nem csak az alkotások elkészítése a lényege, hanem az élénk gondolatcsere, a fogalmi gondolkodásra való tanítás.

A tanmenetet összeállította: Németh Ágnes művészeti vezető

TERVEINK :

I. Szakirányú bővítések :

Szakirányú /számítógépes/ grafikai ismeretek bővítése, oktatása . (oktató: Králl Szabolcs, képzoművész)

II.Előadások sűrítése, ismert meghívott személyiségekkel, (Konok Tamás, Rényi András,L. Menyhért László, Tatai Erzsébet, stb.) portré filmvetítések, beszélgetések ismert képzőművészekkel.

III. Iskolai alkalmi és évzáró bemutató kiállítások további szervezése a XI. kerületben ,de szívesen állítunk ki meghívásra más helyszínen is. (pl. Százhalombatta, Matrica múzeum,stb.)A legjobb munkákat dokumentáljuk, a további oktatás elősegítéséhez.

IV. Csoportos tárlatlátogatások szervezése.

V. Kapcsolatok kiépítése más országokban, hasonló elveken működő szabadiskolákkal, közös művésztelepek és cserekiállítások céljából. (Kapcsolat építés folyamatban -Mexico)

VI. Nyári szabadegyetemi kurzus Lakner László képzőművész vezetésével.

 

A KERÁMIA STÚDIÓ /galéria /várja mindazokat (felső korhatár nélkül !), akik meg szeretnének ismerkedni, saját munkáikon keresztül az agyagformázás technikáival, a fazekasság, a kerámia és a szobrászat alapjaival.

Egyénileg foglalkozunk külön tematika szerint, a kezdő, középhaladó vagy haladó szintűekkel, akár "csak" az agyagból való alkotás öröméért , akár művészeti szakirányú intézménybe , felvételire történő felkészítése céljából jelentkezik .

Az ősi mesterek nyomdokain haladva , felelevenítjük a régi technikákat, használjuk a népi fazekasság elemeit, készítünk kézzel és korongon, mázas és mázatlan, használati és dísztárgyakat, megismerkedünk az agyagdíszítés rejtelmeivel is.

KERÁMIA TANMENET

I. Kezdők részére - Ismerkedés az agyaggal, mire alkalmas az agyag?
Ismerkedés az agyaggal, a kerámia alapfogalmai
Formázás, alakítás, felületképzés módszerei
Az agyag halmazállapotnak megfelelő alakítása, formák ragasztása
Térbeli alapformák készítése metszéssel, hengerítéssel, formák átalakítása
Alakítás tömbből, figura készítése
Kezdetleges edénykészítési technikák (marokedény, negatívba nyomkodás, magra építés)
Geometrikus és organikus formák tervezése, készítése
Formaelemzés, pozitív és negatív formák
Textúra, faktúra készítés, gipszbe vésés
Gipszöntés, negatív forma készítés, sorolás
Sorminta-ritmus tervezése, készítése
Felülettagolás pecsételéssel, karcolással
Terülő minta tervezése, készítése

II. Középhaladók részére - Ötleteink megvalósítása agyaggal
Térbeli alapformák átmenetei, átalakítás módszerei (torzítás, tojásforma, lencseforma, stb.)
Negatív forma öntése gipszből
Korongolás fázisai, munkamenete
Díszítések típusai (festés, karcolás, pecsételés, applikálás, áttörés)
Tömegkompozíció, a formák jelentése
Tervezés, rajz
Edény felrakás (hurkából, szalagból)
Edény fogantyú, fül készítése (extrudált és kézzel húzott edényfülek)
Lapból építkezés
Vázszerkezet építés, szerkezet könnyítés
Kisplasztika, edényplasztika, funkcióval rendelkező díszkerámia
Szobor és dombormű
Kisméretű fej mintázása

III. Haladók részére - Az agyag tudatos alakítása
Korongolás (tálka, henger, bővülő forma, szűkülő forma, gömb)
Fedél, kiöntő, csőr készítése
Applikált díszítés, felülettagolás
Kerámiatörténet, felületdíszítés
Műmásolat készítése (őskori edények)
Díszítmény forgástesten
Összetartozó tárgycsoportok tervezése
Transzformációs feladat, arányok, pozitív és negatív formák harmóniája, diszharmóniája
Funkcionális edények tervezése, szakrajza (tároló, étkező, kínáló, stb.)
Edénycsalád készítése
Gipsznegatív készítése kézről
Kéz mintázása
Életnagyságú fej mintázása, karaktertípusok

A tanmenetet összeállította: Bányai Gábor Bertalan keramikus iparművész


A GYEREK ALKOTÓMŰHELY / galéria / két pilléren nyugszik. Az első pillér a képzőművészeti stúdió (rajz, festészet,szobrászat, kreatív gyakorlatok). Itt a 7-14 éves gyerekek koruknak megfelelő motivációt kapnak és így sajátíthatják el a képi eszközöket (kompozíció, tónus, felület, ritmus, színkeverés és elmélet, képszerkesztés, nézetek). Természet utáni ábrázolás, szerkezetépítés ( organikus, geometrikus),tanulmányrajzok készítése játékos módon 11 éves kortól. Az érzéki kapcsolat egy felnövekvő gyerek számára, épp oly fontos, mint az információk, a valóság megismerése.
A cél nem csupán a gyerekek esztétikai látásmódjának fejlesztése, hanem önmaguk építése, a sík és tér ábrázolás eszközeivel, tájékozottság megszerzése a vizuális nyelvezetben

.A gyerek alkotóműhely másik pillére a kézműves műhely, mely játékosan ismerteti meg a gyerekeket régi mesterségek kézműves technikáival, természetes anyagokkal
(fa, gyékény, vessző, csuhé, gyapjú, nemez, bőr, agyag stb.) és felhasználási módjaikkal, népi kultúrákkal, fejlesztve kreativitásukat , technikai tudásukat, természet szeretetüket és ismereteiket.
Játszva, felfedezve közel kerülnek a természethez és anyagaihoz és ha ezekből a kincsekből játékot fabrikálnak, megtanulják az anyag szeretetét, átélni a létrehozás örömét, felelősségét, megtanulják a saját készítésű tárgyak értékét önkifejezésük kapcsán.

Agyagozás: Sárból a készedényig - megmutatjuk az agyag útját a tóparttól a kemencén át a használati tárgyakig.

Bőrmunkák: Feldolgozott állati bőrből készítünk kisebb tárgyakat, ékszereket a magunk örömére.
.
Gyékény-csuhé-vessző munkák: Állóvizek, mocsarak széli részén felfedezhető növényből a gyékényből tárgyakat, játékokat, a kukorica leveléből a csuhéból kisebb figurákat, díszeket ünnepekhez kapcsolódó játékokat készítünk, a folyók, tavak partján álló fűzfa puha ágait keltjük életre használati tárgyak, játékok létrehozásához.

Gyöngymunkák: Felfűzzük, szövéshez felhasználjuk, ékszert készítünk belőle.

Nemezelés: Juh gyapjából, víz és szappan segítségével tartós, vízhatlan anyagot hozunk létre, majd használati tárgyakká formáljuk.

Népi játékok: Felelevenítjük, megismerjük nagyapáink rég elfeledett játékait és el is készítjük azokat.

Szövés-fonás: Megtanuljuk miből lehet fonalat ( növényi, állati eredetű) készíteni és abból hogyan lesz szőttes, tarisznya, kis szőnyeg stb.

Ünnepekhez kapcsolódó munkák: Jeles ünnepeinkhez (Húsvét, Karácsony stb.) kapcsolódó foglakozások. Tojásfestésekből, kalács és mézeskalács sütésből, gyertya készítésből, ünnepi ételek elkészítéséből kapnak ízelítőt a gyerekek.

Az elkészült munkákat a gyerekek hazavihetik .